Deák Ferenc – január 12.

Újpest

„A törvénysértés, a törvények teljesítésének elmulasztása, a törvényes szabadság önkényes korlátozása, rendre nem vezethet, sőt inkább a rendnek fenntartását veszélyezteti.”

Deák Ferenc (született: Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulust kapta.

Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.

Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását. A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit. Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei Úti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”

Deák Ferenc nevét Újpesten egy utca viseli.

 

Kedves barátaink s atyánkfiai!

(korabeli helyesírással)

Alkotmányos állásunkban polgári kötelességünk nyiltan fölszólalni a sértett törvények oltalmára. Nem keresünk mi titkos czélokat a kormány cselekvéseiben, nem gyanusítunk szándokot, mert csak Isten előtt tárvák a szívnek rejtekei. Akarjuk hinni, hogy a kormány rendet akar, oly rendet, mely oltalma legyen az alkotmányos szabadságnak, nem pedig annak elnyomója; s akarjuk hinni, hogy a kormány szellemi s anyagi kifejlődésünk eszközlésére törekszik. Akarjuk hinni mindezt, mert tudjuk, hogy ezek legelső s legszentebb kötelességei a kormánynak; oly kötelességek, melyekről megfelejtkeznie soha nem szabad; melyeket, ha szándékosan mellőzne, megcsalná a fejedelem bizodalmát, s árulást követne el a haza ellen. Erősnek óhajtjuk mi is a kormányt, s erősnek nem csak anyagilag, hanem szellemileg is; mert meg vagyunk győződve, hogy csak a szellemileg erős kormány képes a nemzetnek érdekében czélszerűen használni azon hatalmat, melyet a törvény s a fejedelem bizalma kezeibe tett le. De fájdalommal mondjuk ki aggodalmunkat, hogy azon ösvény, melyen a kormány némely közelebbi cselekvései által megindult, nem vezet a nemzet és fejedelem érdekében kitűzött magasb czél felé. Fájdalommal mondjuk ki, hogy a kormány ezen ösvényen nem eszközli az alkotmányos szabadságnak oltalmával párosult rend föntartását, s nem fogja elősegíteni a nemzetnek kifejlődését. Tényeket hozandunk föl állításunk mellett, s nem keresve titkos irányt, rejtett okokat, csak azokról fogunk szólani, mik a kormány törvény elleni cselekvéséből vagy káros mulasztásából származtak….:

….Mindazok, miket elsorolánk, a kormány cselekvései vagy mulasztásai valának. Nem szólunk az egyes kormányi tisztviselők tetteiről, kik a hazában mindinkább terjedő közhir szerint az elveknek s okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül sok más eszközöket, és pedig néha nem helyeselhető eszközöket használnak, hogy az egyes törvényhatóságokban a kormánynak bármi nézete, bármi cselekvése mellett többséget szerezzenek. Nem szólunk ezekről azért, mert akarjuk hinni, hogy a kormány őket ilyen toborzásra soha meg nem bizta. A ki rendet akar, a ki a nemzet kifejlődését kivánja eszközölni; annak megvesztegetéshez nyulni nem szabad. A megvesztegetés nem vezet törvényes rendre, hanem első lépés mindenkor az anarchiára; megvesztegetett népben nemzeti erő kifejlődni nem fog. De nincs is a magyar királynak szüksége arra, hogy részére valaki többséget hajhászszon. Királyi széke nem csak hatalmának anyagi erejében, hanem hű magyarjainak hódoló tisztelettel párosult buzgó szeretetében is ingatlan támaszszal bir, s a nemzetnek többsége, de nem csak többsége, hanem az egész nemzet, nem hajhászott, hanem a kebelnek mélyéből önként fakadó bizodalommal állja körül alkotmányos királyának szentséges személyét. A magyar király, midőn a törvényhozó hatalmat a nemzettel együtt közösen gyakorolja, nem akarhatja, hogy a nemzet szava oly többségnek szava legyen, melyet a kormány saját érdekében keresett és szerzett össze, mert az ily többségnek szava csak mesterséges visszhangja volna a kormány kivánságának, nem pedig tiszta és el nem fogult kiömlése a nemzet akaratjának. Ily többség mellett a fejedelem soha nem ismerhetné a nemzetnek valóságos óhajtásait, ily többség mellett a törvényhozó hatalmat tettleg mindenkor egyedül és kizárólag a fejedelem gyakorolná, s a nemzet nem annak lényegében, hanem csak formájában venne részt. A magyar király, midőn a végrehajtó hatalmat kormánya által gyakorolja, nem akarhatja, hogy kormányának mikénti eljárására nézve, a nemzetnek törvényszerü szabad felszólalása helyett, oly többségnek szavát hallja, melyet a kormány nem eljárásának törvényszerűsége s ingatlan szilárdsága által, nem intézkedéseinek, s a haza érdekében tett minden lépéseinek tisztasága és czélszerűsége által, hanem mesterséggel s talán ámítással szerzett meg magának. De a kormány maga sem örülhetne ily többségnek, mert hol az eszközök nem tiszták, ott a legtisztább czél mellett sem adhat az öntudat megnyugvást a kebelnek; s az ily módon szerzett többség ingatag és változó mindenkor. Az ily módon szerzett többséggel nem dicsőség a győzedelem, s midőn a többség elrepült, a bukás kétszeresen keserű, mert a szégyennek égető fájdalmával van párosulva. Ismételve mondjuk tehát, hogy akarjuk hinni, miszerint ha vannak kormányi tisztviselők, kik nem helyeselhető eszközökkel hajhásznak többséget a kormány részére, azok nem a fejedelemnek akaratjából, nem a kormánynak egyenes megbizásából cselekesznek; sőt lealacsonyítják toborzásaik által a királyi hatalomnak magas méltóságát, s nem tisztán fogják fel a kormánynak valódi érdekét. Tudjuk, hogy a kormánynak alig lehetne parancsoló hatalommal szabályozni a kormányi tisztviselők minden lépteit, még azokat is, miket nem szorosan hivatalos körben tesznek; de meg vagyunk még is győződve, hogy ha a kormány mindazokkal, kik vele hivatalos viszonyban vannak, nyiltan s határozottan tudatná: miszerint nem akarja, nem szereti, ha kormányi tisztviselők a kormány részére többséget hajhásznak, s az okoknak meggyőződést eszközlő erején kivül bármi nem tiszta s nem helyeselhető eszközöket használnak, alig volna kormányi tisztviselő, ki ennek ellenére tenni akarna, vagy merészlene. Pedig ez, és a kormánynak mindenben törvényszerű eljárása, szigoruság a törvények végrehajtásában, s a beligazgatásnak ebből származó javulása, jobban emelnék a kormány tekintélyét s méltóságát, mint a dorgáló, bizodalomra intő, megnyugvást parancsoló kormányi rendeletek; tisztább és szilárdabb többséget gyűjtenének a mindenben részrehajlatlan kormány körül, mint egyes kormányi tisztviselőknek bármi toborzása.

Elmondottuk, kedves barátink s atyánkfiai, keblünk fájdalmas érzésével mondottuk el nézeteinket a közelebb történtek felett. Keserű kénytelenség, sérelmet panaszolva felszólalni a kormány hatalma ellen, azon hatalom ellen, melynek rendeltetése őrködni a törvények sérthetlen szentsége felett, védni az alkotmányos szabadságot, fentartani a törvényes rendet, s a nemzet erejének kifejlődését lehetőségig eszközölni. De kétszeresen keserű ezen kénytelenség hazánk jelen állapotában, midőn érezve, hogy oly sokban elmaradtunk a művelt világnak fokonkint emelkedő kifejlődésétől, s a kornak parancsolva sürgető kivánatitól, minden erőt, minden figyelmet, minden tehetséget arra kellene fordítanunk, hogy lerázva a gyáva tespedésnek ónsulyát, ébresztgessük s fokonkint emeljük mi is nemzetünknek elhanyagolt szellemi s anyagi erejét. Királyunk maga tüzte ki a közelebbi országgyűlésen a korszerű haladásnak zászlóját, és mi ezen zászló körül oly szivesen csoportozunk, készek önmegtagadással is hozzá fogni a nehéz, de szép reménynyel kecsegtető munkához. És midőn éppen fenálló törvényeink javításán, a polgárok egymás közti viszonyainak tisztább s igazságosabb rendezésén, az alkotmányos szabadság áldásainak czélszerű terjesztésén szivvel lélekkel akarnánk dolgozni, akkor látjuk sértve a kormány által törvényeinket, veszélyeztetve a megyék törvényes önállását, megtámadva az alkotmányos szabadság egyes pontjait, s kényszerítve vagyunk figyelmünket, erőnket s tehetségünket a sértett törvényeknek, a megtámadott szabadságnak törvényszerű védelmére fordítani. A törvénysértés, a törvények teljesítésének elmulasztása, a törvényes szabadság önkényes korlátozása, rendre nem vezethet, sőt inkább a rendnek fentartását veszélyezteti. Törvényt sérteni annak, ki anyagi erővel bir, nem nehéz; de szellemi erőnek hiányára mutat mindenkor. A szellemileg erős hatalom hódol a törvények parancsának, kiméli másoknak jogait, eltűri, sőt tiszteli hatalmának törvényszabta korlátit még akkor is, ha ezen korlátok neki nem kedvesek. Mi pedig nemcsak anyagilag, de szellemileg is erősnek óhajtanánk a magyar kormányt, hogy erejének mindenkor törvényszerű, czélirányos alkalmazásával hatályosan segíthesse nemzetünket a haladásnak kifejlődésre vezető pályáján.

Az elsorolt sérelmeknek s fájdalmas panaszoknak minden egyes pontjai fel valának már terjesztve több megyék által fejedelmünk királyi székéhez. Több pontok iránt mi is felirattal járultunk urunkhoz királyunkhoz. De a feliratoknak nem vala sikere; a megyék küldöttségeit sem ő felsége, sem a kormány el nem fogadta, pedig a horvátországi szomoru eseményekre nézve mi is küldöttség által öntöttük volna ki súlyos aggodalmunkat a királyi szék zsámolyánál, ha zárva nem volnának előttünk a királyi palotának ajtai. Nincs tehát egyéb hátra, mint az összes törvényhozás előtt adni elő a panaszt a kormánynak eljárása ellen. Ha osztja a fájdalmat és ezen súlyos aggodalmakat a nemzetnek többsége, nem maradnak zárva urunk királyunk ajtai; az országosan egybegyült rendeknek fájdalmas szava felhat az igazságos királynak fejedelmi székéhez, s a kormány felelni fog minden hibáért az összes törvényhozás előtt. Ugyanazért feljegyeztük mindezeket mint súlyos sérelmeket, utasításul adandók követeinknek: hogy a közelebb tartandó országgyűlésen azoknak mindenek előtti orvoslását sürgessék. Most pedig testvéri bizodalommal és szeretettel közöljük e végzésünket és nézeteinket kegyetekkel kedves barátaink s atyánkfiai, mert édes enyhülést ad a kebelnek, kiönthetni rokon és hű barát előtt a szívnek fájdalmas érzéseit. Tudjuk, hogy kegyetek hideg részvétlenséggel nem veendik bizodalmas felszólításunkat, melylyel ez ügyet kegyeteknek buzgóságába ajánljuk, s meg vagyunk győződve: hogy kegyetek előtt is első leend mindenkor a hazának szent ügye.

Többire atyafiságokba, szíves barátságokba ajánlottak szokott tisztelettel maradunk. Kelt Zala-Egerszegen ezernyolczszáz negyvenhatodik évi tavaszelő másodikán s több utána következett napjain folytatva tartatott közgyűlésünkből.

Kegyeteknek szives baráti s atyjokfiai”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük