Ellenzék: közösen lépnek fel a rabszolgatörvény újpesti alkalmazása ellen

politika Újpest

Mivel a legtöbb magyarországi önkormányzatnál január végén, február elején lesz csak az első testületi ülés, így a Jobbik önkormányzati kabinete azt szorgalmazza, hogy – ahol van rá politikai lehetőség – kezdeményezzenek rendkívüli testületi üléseket ebben a témában.

Az önkormányzati törvény 44. § szerint “A képviselő-testület szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább hat ülést tart. Az ülést tizenöt napon belüli időpontra össze kell hívni a települési képviselők egynegyedének, a képviselő-testület bizottságának, valamint a kormányhivatal vezetőjének a testületi ülés összehívásának indokát tartalmazó indítványára. Az indítvány alapján a testületi ülést a polgármester hívja össze a testületi ülés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával.

Újpesten 6 képviselőre van szükség egy rendkívüli ülés összehívásához, amit a polgármesternek, a fideszes Wintermantel Zsoltnak 15 napon belül össze kellene hívnia. Az Újpesti Jobbik – bár képviselőjük most nincs – ezt szeretnék szorgalmazni. Ehhez a kezdeményezéshez az LMP-s Perneczky László, az MSZP-s dr. Trippon Norbert, dr. Barrel Zoltán, Belán Beatrix, a DK-s Berényi Erzsébet és a korábbi Együtt pártban politizáló, most független képviselő, Légrádi Péter is csatlakozott.


A beadványt az Újpesti Jobbik alelnöke, Szabó Balázs nyújtotta be mai nappal a Polgármesteri Hivatalba. Az ügy pikantériája, hogy éppen a mai napon volt a Parlament rendkívüli ülése is, ahol az ellenzéki pártok kezdeményezésére hívták össze az ülést, melyre azonban a Fidesz nem volt hajlnadó elmenni.

Budapest, 2019. január 3.
Képviselõk az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2019. január 3-án. Az ülést az ellenzéki pártok, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselõk is kezdeményezték, amelynek tervezett napirendjén – az interpellációs blokk mellett – egyetlen határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselõje ebben annak megállapítását kéri az Országgyûléstõl, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselõkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken. A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen volt a rendkívüli ülés.
MTI/Koszticsák Szilárd
Tagged

2 thoughts on “Ellenzék: közösen lépnek fel a rabszolgatörvény újpesti alkalmazása ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük