Gulyás Gergely: A kormányellenes tüntetéseknek nem lesz tömegtámogatottságuk

politika

Azt nem tudom, hogy a tüntetések januárban érnek véget, februárban vagy az EP-választások után – bármelyik lehetséges -, de tömegtámogatásra aligha fognak szert tenni” – nyilatkozta Gulyás Gergely (Fidesz) Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu-nak adott interjújában. A meglehetősen hosszú interjúban Gulyást sok témáról kérdezi a riporter, a tüntetésekről és az ellenzékről egyebek mellett ezt mondta: „Egy tízmilliós országban azt elérni, hogy néhány ezer ember radikalizálódjon és szívből utálja a kormányt, az nem teljesítmény. Én hosszú ideje úgy gondolom, hogy ami ma a tüntetéseken megnyilvánul, vagy ami kiváltotta a tüntetéseket, az az magatartás, amely miatt az ellenzéknek nincs reális esélye a választásokat megnyerni. (…) Miután az ellenzék a kemény magnak politizál, az akciókat, amelyek a köztévében, az utcán, a parlamentben zajlottak, a többség elítéli, vagy közröhej tárgyaivá válnak, mint, mondjuk, a köztévénél„.

A január 3-ra összehívott parlamenti ülésen nem vesz részt a Fidesz. „Majd a frakcióvezető úr eldönti, hogy bárki bármilyen formában képviseli-e a frakciót, de az biztos, hogy nem biztosítjuk a határozatképességet az ellenzék bohóckodásához” – mondta erről Gulyás.

 

 

Forrás: index.hu, fotó: MTI / Illyés Tibor

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük