Tudta? Egy átlag magyar bruttó 322 800 forintot keres a KSH szerint

pénz

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt,  egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szeptemberi 3,6, és az első kilenc havi 2,7 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek  6,6, illetve 8,8 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá a jelentés.

Egyre több cég munkaerőhiánnyal küzd és ezzel lehetőséget biztosít a munkavállalóknak, hogy több munkakör közül válasszanak, ez pedig  piaci alapon bérnövekedéshez vezet. A jelenlegi adatok szerint a bérnövekedés a következő hónapokban is folytatódik, illetve 2019-re is további pozitív elmozdulások valószínűsíthetők – helyezte kilátásba Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

 

Forrás: MTI

 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük