A halloween – minden, amit tudni szerettél volna róla

közélet közösség szórakozás

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31. éjszakáján (a Mindenszentek (All Hallows’ Eve) előtti este), amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, bár mára már az egész világon elterjedt a divatja. Magyarországon is így történt és az egyébként szomorúságra okot adó ünnep a Mindenszentek és a halottak napját megelőző nap bulizós és játékos hangulatú szokásává vált. A keresztény közösségek a november elsején megtartott mindenszenteken és a november másodikán megtartott halottak napján a halottakra emlékezés gyertyáival fényt hoznak az éjszakába, nem félelmet és horrort. Halloween szokásai és jelképei a pogány korban gyökereznek. A keresztény hitelvek szerint Isten igéje a keresztények számára több helyen határozottan tiltja, hogy bármi módon keresse valaki a kapcsolatot a halottakkal.

Azonban Mindenszentek ünnepének előestéjéhez egy olyan kultúra jelei társulnak, amelyek részben a sajátos írországi keresztény hagyományokból nőttek ki, mint amilyen például Jack O’lantern és a töklámpás legendája. Az eredeti samhain ünnep idején a kelta hit szerint szeretteink szellemei felbukkanhatnak, ezért gondoskodni kell a megvendégelésükről. Ezért ételt, italt tettek ki ezeknek a szellemeknek, megemlékeztek róluk, a tűz körül ücsörögve történeteket meséltek egymásnak. Az eredeti pogány samhain ünnep, saját komor hangvételén keresztül valójában mélyen tisztelte az ősök szellemeit, annak ellenére, hogy a keresztény, kelta és római elemekből kialakult, mára nagy divattá vált halloween ma már elrugaszkodott a gyökereitől és félelemkeltő szellemek, jelmezek, töklámpások és egyéb mágikus formulák jellemzik.

Európában a Halloween hosszú időre feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek, és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. A halloween egy speciális angolszász ünnep maradt egészen a legutóbbi időkig és csak a televíziózás korában lett belőle egy egyre általánosabban elterjedt, és már sokkal inkább elüzletiesedett világi, semmint vallásos ünnep. Világszerte történő elterjedését valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) is segítették. Az Egyesült Államokon kívül angolszász területeken a legelterjedtebb, közöttük Írországban, a világ egyik legkatolikusabb országában a mai napig tartják.

 

 

Forrás és kép: wikipedia

 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük