Jelentősen drágul az üzemanyag szerdától

Közlekedés pénz

Múlt hét pénteken még csak a gázolaj drágult, most szerdától viszont a benzinesek sem ússzák meg az árak növekedését. A nagykereskedő MOL ugyanis bruttó 5 forinttal emeli a benzin, és 6 forinttal a gázolaj literenkénti árát a hét közepétől. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti ára átlépi a 400 forintos lélektani határt, így átlagosan 401 forintba, míg a gázolaj átlagosan 421 forintba kerül majd.

Nagyon fontos megnézni viszont, hogy hol tankolunk, hiszen egyes kutak között akár 50 forintos különbséggel is találkozhatunk. Ha jól választunk, akkor egy tankolással akár 2-3 ezer forintot is spórolhatunk a kutakon.

A MOL egyelőre nem nyilatkozott, hogy péntekre tervez-e további drágítást. A benzin ára 2012 áprilisában érte el eddigi csúcsát, akkor 451 forintig drágult ez az üzemanyagfajta. A gázolaj ugyancsak 2012-ben érte el a maximumát, akkor januárban 449 forint volt literje a dízelnek.

Ha a távolabbi kilátásokat nézzük, akkor nagyon nincs jó hírünk az autósoknak. A Brent olajfajta hordónkénti ára mintegy 4 éves csúcsra emelkedett hétfő kora délután – számolt be az MTI. A kőolaj ára fokozatosan nő, ahogy közeledik november 4-e, az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók életbe lépésének a határideje. A piacok a kínálat beszűkülésétől tartanak, több elemző intézet nem tartja kizártnak a hordónkénti 100 dolláros olajárat az év végéig, október végére pedig 90 dolláros árral számolnak – írja a napi.hu. Szeptemberben a Brent ára 6,8 százalékkal, a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal emelkedett. A Brent ára ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben drágult, amire tíz éve nem volt példa.

Címke:

1 thoughts on “Jelentősen drágul az üzemanyag szerdától

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük