326 ezer forint az átlagkereset Magyarországon

közélet pénz

Előző héten jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmánya a hazai átlagkeresetekről. Eszerint átlagosan 225 ezer forintot vittek haza a magyarok.

Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor idén júliusban a bruttó átlagbér 326 700 forint volt, ami 12,8 százalékkal magasabb, mint pontosan egy évvel ezelőtt. A növekedésnek is meg van természetesen az oka, a KSH azt írja, hogy a markánsnak mondható növekedés mögött a bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, illetve az állami keresetrendezése áll. Így, ha figyelembe vesszük az infláció mértékét, mely a vizsgált időszakban 2,5 százalékos volt, akkor egyszerű matematikával kiszámítható, hogy a reálkeresetek átlagosan 9,4 százalékkal emelkedtek.

Azonban fontos látni kicsit a számok mögé, hogy a KSH, hogyan is számol. A hvg.hu cikke szerint az átlagkeresetbe a teljes munkaidőben legalább 5 embert foglalkoztató cégek, valamint a költségvetési szféra adatait számolják bele, vagyis a legkisebb vállalatok dolgozói nincsenek benne az átlagban.

A Magyar Hang cikke szerint viszont egyre többen vannak, akik a korábban leírt kiugrónak mondható bérnövekedésből egy petákot sem látnak. „Ezt magyarázhatja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése a statisztikákban ugyan megjelenik, azoknak a minimálbéreseknek azonban, akik zsebbe is kapnak pénzt, ez egyetlen fillér pluszt sem jelent.”. Az azenpenzem.hu szerint viszont az adatokból az derül ki, hogy egyre többen keresnek az átlag alatt. Azt írják, hogy a KSH által közzétett hivatalos átlagkeresetnél alacsonyabb összeg 2010-ben az adózók nem egészen 38 százalékára jutott. Ugyanez az érték 2016-ban már legalább 43 százalékot tett ki. Az ország egyes területei között is nőttek a különbségek. Míg ugyanis vidéken 2010-ben 46 százalék volt az átlag alatt, 2016-ra ez az arány 52 százalékra emelkedett. Szabolcsban az országos átlag alatti szám több mint 60 százalék.

Érdekesség továbbá, hogy a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, ahol az átlag bruttó 613 500 forint körül alakult. A legalacsonyabb viszont a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén, ahol az átlagkereset 208 600 forint volt.

Kép: napi.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük